Kézilabda tábor 2016

2016.07.21 09:25

Jól zártuk a tábor első hetét! Akik nem ismerték a labdán kívül a kézilabda szabályait, azok játékos formában elsajátíthatták az alapokat. Ez igazán sikerült, mert a hét utolsó napján már két csoportban meccselhettek a tábor résztvevői.

Jól sikerült kézilabda táborunk 2. hete is. Az első hét résztvevői mellett új résztvevők is jelentkeztek. Az ügyességi és játékos fejlesztő feladatok mellett, már egymás elleni mérkőzéseket is játszottak a résztvevő gyerekek. Minden egyes gólnak , mely az " ellenfél " hálójában kötött ki, nagyon örültek, ez azonban nem rontotta a tábor hangulatát. Továbbra is egy csapat maradtunk!A képek is a jó hangulatot tükrözik :)

 

BKSE kézilabda tábor: záró kirándulás - NEKA- Balatonboglár

Úgy gondoltuk, hogy zárásként olyan kirándulást szervezünk a gyerekeknek, amely még jobban megismerteti őket a kézilabdázás lehetőségeivel és találkozhatnak egy olyan neves válogatott kézilabdázóval, aki egyben a Nemzeti Kézilabda Akadémia igazgatója: Mocsai Tamással.
Nagyon kedvesen fogadtak bennünket.Bemutatták az intézmény régi és új épültét, tárgyi feltételeit: uszoda,kondi termek, rehabilitációs eszközök , öltözők stb.Az új sportcsarnokban, egy létérben egyszerre három kézilabdapályán tanulhatnak- gyakorolhatnak, edzhetnek a ott tanuló utánpótlás tehetségei, akik otthonuktól távol a helyi különböző középiskolákban folytatják tanulmányaikat, és a számukra kialakított " sport kollégiumban " laknak. Mocsai Tamás saját élményein keresztül mutatta be ennek a sportágnak a szépségeit, eredményességét, melyet igen komoly munkával , a sportág szeretetével, kitartással, lehet elérni. Felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy a sport mellett fontos a jó tanulmányi eredmény és a nyelvtudás is.A beszélgetés igen közvetlen hangulatban folyt, majd a Bajai KSE utánpótlás reménységei aláírást gyűjtöttek be neves kézilabdázónktól.
Úgy érezzük, hogy sikerült egy életre szóló élménnyel gyarapítani a kézilabda tábor résztvevőinek gyermekkori emlékeiket, és élő példaként vésődik emlékezetükbe, hogy a siker senkinek nem hull az ölébe, azért tenni kell!
Köszönjük Mocsai Tamás igazgató úrnak és az Akadémia dolgozóinak , hogy segítségükkel ez a látogatás létrejöhetett!
Hajrá BKSE!

„NEKA”
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.
„Mocsai Tamás aláír! :)”
„Livi is a kezét nyújtja!”
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A NEKA látogatása után felmásztunk a kilátóhoz!
Jó idő - vidám hangulat :D

Bajai Kézisek Barátikör fényképe.
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.
Bajai Kézisek Barátikör fényképe.

—————

Vissza