A BKSE és a Hőgyészi SC 2019.12.01-i teljes mérkőzése. 

A felvételért köszönet a Bajai TV-nek! 


 

A Kalocsai KC és a Bajai KSE 2019.11.09-i teljes mérkőzése. 

A felvételért köszönet a Kalocsai TV-nek! 


 

 

Bajai KSE – Tungsram SC 2019.10.20.    24-31 (9-16)

A mérkőzés vérbeli rangadó volt, hiszen a tabella élén álló nagykanizsaiak látogattak a második helyen álló bajaiak otthonába. Villámrajtot vettek a vendégek, a jó védekezésből gyors gólokat lőttek, így 0-5-nél Gál Géza kénytelen volt kikérni első idejét. Ez csak ideig-óráig volt hatékony, a nagy szünetben már hét góllal vezetett az éllovas.

A fordulás után még egy lapáttal rátettek a vendégek és a közte tíznél már mindenki tudta, hogy itt nem terem babér a mieinknek. A hazaiak becsületére legyen mondva, hogy egy pillanatig nem adták fel, azonban ezen a napon fejet kellett hajtaniuk a nagyobb tudás előtt.

 

Forrás: bajaiharsona.hu/news/az-egyiknek-sikerult-a-masiknak-nem-2/


Bajai KSE – Dél-Takarék Mecseknádasd 28-26 (15-10)

2019. szeptember 29.

 

Remekül kezdte a bajnokságot a bajai csapat, hiszen az első körben hazai pályán a Satelit ellen, majd pedig a Pécsi VSE vendégeként is győzni tudott. A Mecseknádasd egy siker mellett egyszer már vereséget szenvedett, így motiváltan érkeztek Bajára. 

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, a bajaiak három ziccert is hibáztak, valamint több technikai hibát is vétettek. A Mecseknádasd 3-1-re vezetett amikor Stavri valósággal lehúzta a rolót, a bajai kapus ihletett formában védte végig az egész mérkőzést. A KSE előbb átvette a vezetést, majd növelni is tudta az előnyét. A vendégek gyakorlatilag csak büntetőből voltak eredményesek, a hazai védelem stabilan állt a lábán, ha pedig mégis át tudták játszani a mecseknádasdiak, akkor ott volt Stavri a kapuban. A szünetben 15-10-re vezetett Gál Géza együttese.

A második játékrész első felében nem változott a játék, megmaradt a 4-5 gólos KSE vezetés. A hajrára azonban felpörögtek az események. A vendégek előbb fokozatosan csökkentették a hátrányukat, majd kettő és fél perccel a vége előtt 25-24-es bajai vezetésnél a zsűriasztal közbeszólt és a jegyzőkönyv alapján elvette a Mecseknádasd egyik találatát. Természetesen hatalmas vita alakult ki az asztalnál, a vendégek érthető módon nehezen fogadták el a döntést. Ezt követően a bajai kapuba percekkel ezelőtt beálló Kovács hétméterest védett, ami döntőnek bizonyult. Végül hatalmas küzdelemben 2 góllal nyert a KSE, így megőrizte hibátlan mérlegét.

 

Forrás: https://bajaiharsona.hu/news/hibatlanok-maradtak-a-keziseink/


Pécsi VSE – Bajai KSE 29-35 (11-17)

2019.09.21.

 

Az első fordulóban hazai pályán nagy csatában nyert a KSE, míg a pécsiek 14 gólos vereséget szenvedtek a nyitókörben. Ennek megfelelően a bajaiak a bajnoki pontokért utaztak Pécsre, míg a hazaiak javítani szerettek volna.

Az első félidő a KSE elképzelése szerint alakult, Gál Géza együttese jó kapusteljesítménnyel, tetszetős és eredményes támadójátékkal rukkolt elő. A folytatás már nem volt ennyire zökkenőmentes, a pécsiek is egyre többször találták meg a rést a bajai falon, azonban mindez csak a különbség tartásához volt elegendő. 

Összességében végig vezetve, magabiztosan nyerte az összecsapást a KSE, így kettő fordulót követően 100%-os a bajai csapat.

 

Forrás: bajaiharsona.hu/news/idegenben-nyert-a-kse/


Kedves Barátaink!

 

2019. augusztusában Vaskúton kézilabda táborok szervezésére került sor. Elsődlegesen az általásod iskolai korcsoportosoknak: alsó- és felsőtagozatos tanulók részére, lányoknak és fiúknak egyaránt. Voltak akik most ismerkedtek a kézilabda sportág alapjaival, szépségével és voltak akik már versenyzőként vettek részt a tábor életében. Az ő részükre egyben az alapozás előkészítésére is volt lehetőség.

 

A 2019/20-as szezonban több fiú gyermekcsoporttal is nevez a Bajai KSE , valamint serdülő fiú, ifi lány- és fiú csapatokkal az NB III- ba, a felnőtt férfi csapatunk továbbra is az NB II- ben játsza mérkőzéseit.

Hajrá BKSE csapatai, jó szezonnyitó mérkőzéseket kívánunk!


Győzelem és biztos bentmaradás

  • 2019. máj. 14.

NB II-es férfi kézilabda bajnokság Dél-Nyugati csoport:

Bajai KSE – Sport Komló U23 28-27 (13-10)

Az idény utolsó bajnoki mérkőzését kedden este hazai pályán játszotta a férfi kézilabda csapatunk. A tét nem volt kisebb, mint, hogy győzelem esetén a KSE megelőzi a tabella nyolcadik helyén álló Kiskőröst, ami biztos bentmaradást jelentett volna a mieinknek. 

Hullámzó játékkal kezdtek a csapatok, az első percekben felváltva vezettek a felek. Mindkét kapus parádézott, a hazai oldalon Stavri, míg a vendégeknél Vanyek húzta le a rolót. A játékrész második felében a KSE meg tudott lépni néhány góllal, de igazán nagy előnyre nem tudott szert tenni. A bajaiak védekezése rendben volt, azonban támadásban rendre hiba csúszott a játékba. A szünetben 13-10-re vezetett Gál Géza együttese.

A fordulás után előbb tartani tudta a különbséget a bajai gárda, majd a vendégek pillanatok alatt utolérték a házigazdákat. 18-18 Innen ismét sikerült újítani a Hőgye által repített KSE-nek, amely csapatban Stavri valósággal halmozta a bravúrokat. Öt perccel a mérkőzés vége előtt ismét egyenlíteni tudtak a vendégek, de a vezetést egyszer sem sikerült átvenni a Komlónak. Az utolsó percekben kétszer is büntetőt dobhattak a bajaiak, Pavlovic mindkétszer higgadt tudott maradni. Ez, valamint az utolsó másodpercek védekezése győzelmet ért, a KSE 28-27-re megnyerte a számára oly fontos bajnokit. 

A sikerrel a Bajai KSE megelőzte a tabellán a nagy rivális Kiskőröst, és a biztos bentmaradást jelentő 8. helyen zárta a 2018/2019-es idényt. 

Forrás: Putnik Tamás, https://bajaiharsona.hu/news/gyozelem-es-biztos-bentmaradas/


Hírek

2021.07.04 17:48

Meglepetésvendégek látogatták meg a táborozó gyerekeket

2021 június 28.-án hétfőn kezdetét vette nyári kézilabdatáborunk.Közel 20 gyermek jelentkezett az 5 napig tartó,élményekkel és kemény edzésekkel teli programra. Mivel az időjárás nem fukarkodott a meleggel,ezért a napokat általában a Sugón kezdtük bemelegítéssel,futással.A csarnokba visszaérve kis...

—————

2018.05.17 10:12

Nyári tábor 2018

—————

2017.05.03 09:26

OSB leány: 1. hely az alsó házban!

Kedves Barátaink! Ismét örömteljes eredményről számolhatunk be nektek. A mai napon a Bajai KSE OSB leány csapata Tolnára utazott, hogy a bajnokság utolsó mérkőzésén megszerezze a győzelmet és ezzel együtt a tavaszi rájátszásban az első helyet, amely a bajnoki szezonban az 5. helyet jelenti az újonc...

—————

2017.05.02 09:57

BKSE - Hőgyész: folytatódik a nyerő széria

Kedves Barátaink, Szurkolóink! A bajai kézisek felnőtt csapata győzelemmel, míg a juniorok döntetlennel lepték meg szülinapos edzőjüket. A felnőtt csapat folytatta győztes szereplését a tavaszi fordulóban. A hétvégén a dobogós Hőgyész SC kézilabdásait fogadták a DR. PÓSTA SÁNDOR SPORTCSARNOKBAN....

—————

2017.04.24 09:54

Győzelmekkel teli hetet zártunk

A Bajai KSE győzelmekkel zárta a hétvégét. Pénteken serdülő leánycsapatunk győzedelmeskedett a Siófok csapata ellen. Végeredmény : Bajai KSE- Siófok KCSE: 31 - 28 Góllövők: Simon Blanka -9, Klein Anna - 8, Petrich Daniella -7, Holpert Rita- 5 , Juhász Judit és Garajszki lívia 1-1 gólt...

—————

2017.04.11 11:47

Bajai győzelem Pécsett

GYŐZELEM!!! A Bajai KSE felnőtt csapata továbbra is gyűjti pontjait. A pécsieket otthonukban sikerült legyőzniük. A mérkőzés elején már magukhoz ragadták a vezetést és ezt sikerült a mérkőzés végéig megtartaniuk. A különbség mértéke változó volt, de a jó csapatmunka eredménye meghozta az újabb...

—————

2017.04.03 11:13

Hazai győzelem a Siklós csapata ellen

Eredményes hétvégét tudhat magának a Bajai KSE! 2017.04.02. - vasárnap A bajaiak hazai pályán fogadták Siklós csapatait. Az első mérkőzés a felnőttek összecsapásáról szólt. Az első percekben a hazai gárda igazából nem kapta el a védekezés fonalát, valamint elég sok helyzet is kihasználatlanul...

—————

2017.03.27 08:16

BRAVÚRGYŐZELEM KOMLÓN!

BRAVÚRGYŐZELEM KOMLÓN! NBII-es felnőttcsapatunk ma délelőtt 11 órakor lépett pályára a tabella 2. helyén állomásozó Komló U23 ellen. A tavaszi szezonban eddig kiváló szereplésünk (3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség) folytatásában reménykedve indultunk útnak, ezért is kért a játékosoktól nyugodt,...

—————

2017.03.20 10:59

Döntetlen a Rinyamenti KC ellen

Vasárnap hazai pályán fogadta a BKSE a nagyatádi kéziseket. A felnőttek döntetlennel - a junior csapat győzelemmel zárta a napot! A felnőttek csapata kezdett, természetesen mindkét csapat a győzelemben gondolkodott. Ennek szellemében mérkőztek a csapatok. Az első félidő viszonylag nyugodt...

—————

2017.03.14 08:54

Vereség Kalocsán

Nem sikerült veretlennek maradni! Junior és felnőtt csapatunk Kalocsán folytatta a tavaszi fordulót. Felnőtt csapatunk elszenvedte első verségét . A kalocsai csapat jól felkészült a bajaiak játékából , melynek eredményeként egy szoros első félidő után a második félidőt bagabiztosan nyerték. A...

—————


MEGHÍVÓ A BAJAI KÉZILABDA SPORTEGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉRE

 

A közgyűlés helye: 6500 Baja, Mészáros Lázár u. 45. 

A közgyűlés időpontja:  2020. július 10. (péntek), 17:30

A közgyűlés napirendje:

  1. Tisztújítás megismétlése alaki hiányosságok okán 

Figyelemfelhívás:

A közgyűlés határozatképes, ha azon az egyesületi tagok 50%-a + 1 fő jelen van (illetőleg szabályszerű meghatalmazással képviselve van).

Ha a közgyűlés nem lesz határozatképes, a megismételt közgyűlés ugyanazon a helyen, 2020. június 12-én 18:30 órakor, változatlan napirendi pontokkal kerül megtartásra.

A megismételt közgyűlés a megjelent egyesületi tagok számára tekintet nélkül határozatképes és nincs jogi akadálya annak, hogy a jelen meghívóban feltüntetett napirendi pontokban döntést hozzon.

 

 

 

                                                                                                     Tisztelettel:

                                                                                                           Dombi István

                                                                                                                elnök

 

Baja, 2020. július 2.

 


Hírek

2017.03.14 08:53

Serdülők: megkezdődött a tavaszi forduló

Kedves szurkolóink, sportszerető barátaink! A hétvégi eseményekről röviden: Leány serdülőcsapatunk Pécsváradon kezdte meg a tavaszi helyosztó fordulót az Országos Serdülő Bajnokságban. Örömmel számolhatunk be arról, hogy győzelemmel tértek haza! Pécsvárad - Bajai KSE : 21 : 29 Gratulálunk a...

—————

2017.03.06 08:27

OSB fiú: Bácsalmás - Baja

Jól startoltak a Bajai KSE legfiatabbjai is a fiú Országos Serdülő Bajnokság tavaszi helyosztó fordulójában. Pénteken (2017.03.03.) Bácsalmás csapata fogadta a bajai fiatalokat. A téli felkészülés jól sikerült, ami a csapat játékában is megmutatkozott. A mérkőzés nagyon baráti hangulatban, de...

—————

2017.03.06 08:21

BKSE - Kiskőrös

  A mai napon itthon fogadta csapatunk a kiskőrösiek kéziseit. Tudtuk, hogy nagyon kemény küzdelem lesz a győzelemért. Ez bizony így is volt. Az első félidőben már látszott, hogy az ellenfél is a győzelem megszerzésére törekszik. Minden taktikai lehetőséget bevetettek, keményen védekeztek és...

—————

2017.02.27 08:48

Bajai győzelem Mecseknádasdon

Kedves szurkolók, kedves baráti kör! A Bajai KSE a mai napon Mecseknádasd kéziseivel találkozott Mecseknádasdon. Felnőtt csapatunk jó hangulattal, győzelemre törekedve lépett pályára. Az első félidő eredménye ennek megfelelően alakult: Mecsek Takarék Mecseknádasd- Bajai KSE: 12-14 A második félidő...

—————

2017.02.24 08:19

Hazai serdülő mérkőzések

A 2016/17-es tavaszi idényben a hazai mérkőzések időpontjai: OSB fiú: 03.09. (csütörtök), 17:30, Vaskút: BKSE - MK Pelikán Siklós KC 03.23. (csütörtök), 17:30, Vaskút: BKSE - Paksi KSE 04.07. (péntek), 16:00, Baja MNÁMK: BKSE - PVSE Bácsalmás 04.27. (csütörtök), 17:30, Vaskút: BKSE - Kiskőrösi...

—————

2017.02.20 08:42

BKSE - Izzó SE: 26-24

Kedves Barátikör, kedves szurkolóink! A mai napon a bajai kézisek itthon fogadták Nagykanizsa felnőtt és junior csapatait. A felnőttek kezdték a tavaszi forduló első mérkőzését. Az első percekben igencsak meglepte az nagykanizsai játékosokat a bajai csapat. Kicsit átalakultunk, ugyanakkor remek...

—————

2017.02.17 08:17

BKSE - Nagykanizsai Izzó SE

—————

2017.02.13 08:44

2. helyezés, a legjobb kapus és a legtöbb gól a Triplex kupán

TRIPLEX KUPA 2017 – felkészülési torna – kézilabda 2017. 02. 11–én befejeződött a férfi kézilabdások részsére szervezett felkészülési torna, az alábbi csapatok részvételével: Bajai KSE NBII, Félegyháza NBII, Makó KC NBII, MRK Kikinda NBI/B, Unarea Nagyszentmiklós NBII, és PICK Szeged II. NBII-es...

—————

2017.02.06 08:43

Triplex Kupa - győzelemmel zártuk a második fordulót!

Kedves barátaink, szurkolóink! A tavaszi forduló előtt a Triplex Kupán felkészülési kupamérkőzéseken vesz részt felnőtt csapatunk. Ennek eredményessége : Első forduló -Szeged- 2017.01.29. 1. BKSE - Kikinda : I. félidő : 14 : 14 végeredmény: 26 : 34 ( Kikinda NBI-B szint ) 2. PICK Szeged II. : I....

—————

2017.01.12 08:54

Triplex Kupa

Felnőtt csapatunk felkészülési tornán vesz részt, a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében lebonyolítandó Triplex Kupán.   1. helyszín: Szeged, Etelka sor 2017. január 29. (vasárnap) 9:15 Pick Szeged II.- Makói KC 11:00 Unirea Nagyszentmiklós- P&P Félegyháza 12:45 Bajai KSE- MRK...

—————


Nyári kézilabdatábor 2021

Ez a képgaléria üres.


MEGHÍVÓ A BAJAI KÉZILABDA SPORTEGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉRE 

 

Tisztelt Egyesületi Tagok! 

 

A Bajai KSE éves közgyűlést tart. 

 

A közgyűlés helye: az Egyesület szkhelye 

A közgyűlés időpontja: 2023. december 15., péntek, 16:00 

Tervezett napirendje:

  1. tájékozttó a 2023-as évről 
  2. egyéb aktuális kérdések 

 

Amennyiben a közgyűlés nem lesz határozatképes, a megismételt közgyűlés ugyanazon a helyen, 2023. december 15-én, változatlan napirendi pontokkal 17:00 órakor kerül megtartásra.

A megismételt közgyűlés a megjelent egyesületi tagok számára tekintet nélkül határozatképes és nincs jogi akadálya annak, hogy a jelen meghívóban feltüntetett napirendi pontokban döntést hozzon.

 

 

 

                                                                                                     Tisztelettel:

                                                                                                           Dombi István

                                                                                                                elnök

 

Baja, 2023. december 5.